Elkúrtan

NOL.hu

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel közölte: Matolcsy György lesz a Nemzeti Bank elnöke.

Most eltekintenénk a számtagadó gazdaságpolitika atyjának méltatásától, s ezúttal a miniszterelnök kabinetjében fölöttébb népszerű tündérmesekönyvének recenzióját sem közöljük, hanem inkább arra térnénk ki, mit kínál a posztorbánizmus a hatalom birtoklóinak.

Mármint aktuálisan nem mutatkozik nagy esély arra, hogy a Fidesz veszít, arra főként nem, hogy az egyesült ellenzék kétharmadot szerez, de Orbán a biztonság kedvéért felkészítette a struktúrát erre a szélsőséges esetre is.

Az úgynevezett független intézményeket ugyanis a kormányfő megbízható káderei vezetik. A korábbi Fidesz-képviselő Domokos László az ÁSZ élén, a korábbi Fidesz-képviselő Szalai Annamária a Médiahatóság csúcsán, a korábbi Fidesz-képviselőjelölt Polt Péter az ügyészség trónján, a Fidesz-kormány minisztere, Matolcsy György a jegybank elnöki irodájában, korábbi Fidesz-képviselő Balsai Istvánok az Alkotmánybíróságon, korábbi köhhöm, Böröczök a közmédiában, hogy a járásoktól a sportszövetségekig terjedő karikát ne is járjuk körbe teljesen. És példás visszafogottságról tanúbizonyságot téve, Szijjártó Pétert még ki sem nevezték főpohárnoknak, s egyelőre nem Semjén Zsolt az MTA elnöke.

Lehet merengeni azon, ez a keret miféle kormányzásra ad lehetőséget. Mert e szakemberek azt sokszor bizonyították már, sok mindenre hajlandók Orbán Viktorért. Azt még nem tudjuk, mire hajlandók az országért.

Mindenesetre ők Orbán Viktor Dream Teamjének a tagjai.

Aztán egyszer esetleg kipróbálhatnánk, milyen, ha az ország álomcsapata áll össze. Az elmúlt húsz évből nem következik ugyan egy ilyen radikális megoldás, de meg lehetne kockáztatni.

Még mielőtt elrugaszkodunk a Mariana-árokig.

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 5 komment érkezett ()

1. Marijja
2013. 03. 01. 14:37

Pedig a gyorsnaszáddal hamar ott leszünk!

2. keleti bölcs
2013. 03. 01. 15:03

matolcsyné férje mellett az szólt, hogy ő volt az egyetlen, aki 3% alá tudta vinni az államháztartás hiányát. csak éppen arról nem szólt senki, hogy milyen áron, és, hogy kiktől mit és mennyit lopott el ennek érdekében!

3. apafia
2013. 03. 01. 19:33

2.
Az álbal bezzeg megoldotta volna hitelböl.
Eszed eszed, hová tetted.

4. corvin
2013. 03. 02. 5:56

Szegény mi, megérdemeljük. Mi azt kapjuk büntetésül, amit mások jutalomból.

5. panácea
2013. 03. 03. 11:09

Szégyen, hogy Orbán szakít a Gyurcsányék idején jól bevált népfront jellegű kormány kialakításával! Ferenc kormányában nem csak az MSZP és az SZDSZ emberei kaptak helyet, hanem akár a Wallis, az Altus, de még a KGB által küldöttek is megtalálhatták a rájuk szabott felelős posztot! Ki ne emlékezne a színesfém bizniszből kiemelkedett Veres János zseniális pénzügyi manővereire, amelyek eredményeként tárgyaló asztalhoz kényszerítettük az Orbán által egyszer már elűzött IMF-et is! Akkor még irigyelt bennünket egész Európa és harciasan üvöltött a messziről Kókának látszó pannon puma! Sosem lesz többet olyan csapatunk! Remélhetően az ellenségeinknek viszont igen....

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Címkefelhő

@hm belfold @hm kult @hm sport 2014 2134 áder adó ákos alaptörvény alföldi alkotmány alkotmánybíróság államfő alma anglia ángyán antiszemita antiszemitizmus aranylabda aréna ásványvíz aszfalt asztal autópálya azerbajdzsán baja bajnai baloldal balta baltamúzeum barbie bárszék belföld belfölf bíró blatter blog bohóc bokros botrány bőrönd btk budai budika buli bulika burka buzi bűnözés cenzúra cicaharc cnn cucc csalás cserna szabó csokoládé dal darida demokrácia diáklista diktatúra dimenzió dohány eger egyéb egyetem éhezés élet életmenete elkúrtan ellenzék emlékmű erkölcs erős erőszak értetlenség esélyegyenlőség európa bajnokság facebook fájdalom farm felcsút felsőoktatás felvétel felvonulás fidesz fifa fizetés fodor fogkefe fogkrém forint fórum föld fröccs fuball futball függetlenség gazdaság gazdaságpolitika gender generáció giró szász gólbíró grant guardian gyalázás gyáva gyurcsány hab háború haha hajléktalan halálbüntetés hamupipőke hanyatlás haza hazugság híradó hitelesség hittan hoffmann hollandia horthy höok huri ideológia illés ital japán játékvezetés játszótér jobbik jobboldal joghurt jolika kabaré kábítószer kábulat kádár kaja kamera kampány kanál káosz kapufa karalábé kassai katasztrófa kávé kdnp kefír kereszténység kéz kiskáté kókler kóla kollégium komment kommunista kommunizmus komondor kontaszelekció kontraszelekció konzervatív kormány korrupció kossuth kőműves könyv kötvény kövér közbeszéd középosztály közgép közmédia közoktatás közpénz köztársaság közszolgálat kritika krónika kultúra kultúrkampf kuvasz lap lázár left legó légszomj lélegzet les leves lezsák libamáj limonádé lmp lóvé macskajaj magyar magyarnemzet magyarország magyarság májkrém mámor marketing marslakók marx matolcsy máv média médiatörvény meleg melegfelvonulás mengele mese messi mesterházy mez millió mszp mtv mtva muppet show náci nb1 nemzet nemzeti nemzettudat ner nokiásdoboz normális novák nyilvánosság nyugdíj okostükörtojás oktatás oligarcha olimpia orbán orbánizmus országgyűlés örményország összefogás pálcika pályázat paradicsom parlament párt pártfinanszírozás pia pipa plágium poén pogácsa polgárpukkasztás politika pornó posztkommunizmus pr pride progresszió proletár puding puncs puszi rádió rali rasszizmus ratyi recesszió reklám rendszerváltás répa repülő részegség retek rezsi rezsim righ rím robben rock rolád rozé sajt sajtószabadság sajttál saláta schiffer schmit schmitt semjén simicska slampoetry snitt sóder sport stadion such szabadság szabály szakáll szakpolitika szar szegénység szétfogás szijjártó szobor szobordöntés szülés szülő tállai támgoatás tandíj tárca társadalom tea tégla tej televízió tibet tiltás titok tőke törvény trafik tréfa trianon tudós túró túrórudi tüntetés újság ukrajna ügynök vadász vaj vak válaszás választás varga Vidnyánszky vidnyásznky világ villa vitamin vodka vöröscsillag wittner wizzair zárt zeller zene zsemle zsidó